2013. február 6., szerda

Majdnem ékszer menyasszonyi csokor

...tényleg csak majdnem...
Orsi azzal a céllal keresett meg, hogy ő eleve nem szereti az élővirágcsokrokat, sőt, már fiatal korában elhatározta, hogy neki nem lesz élővirágcsokra. Ha férjhez megy, csak is selyemvirág jöhet szóba.
Elmondta nekem, hogy annak idején amikor esküvőkön koszorúslány volt, annyi előre gyártott, napokig lehűtött és megrohadt csokrot fogott, hogy egy életre megutálta.
  Így aztán adott nekem egy hatalmas díszt, hogy tegyem rá a csokrára, meg azt mondta gyűjt még párat, és azokat is kössem bele.
Nos csak ez a monumentális bizsu díszíti a csokrot, mivel elküldtem Orsinak a csokor képeit, és addig nézegette, hogy így megtetszett neki, ezért nem ékítettem tovább.
Miközben a díszt kötöztem a szalagokkal, hirtelen beugrott, hogy Orsi szereti a masnit, úgyhogy a másik felére spontán került fel a hatalmas masni. Egy glamouros, amerikaias, elegáns csokor született belőle.
Sajnos nem látszik a képeimen, hogy a felső orchideák, mint a lepkék, úgy repkednek a csokor felett.
  És nem mellesleg, nagyon nagyon örülök, mert az utóbbi időben rengeteg egyedi kéréssel kerestek meg a kedves megbízók, ami nagy kihívást jelent nekem, úgyhogy egész más vágányokon futok. El sem tudom már képzelni egyedi csokrok nélkül a hivatásomat. Köszönöm nektek!









Saját fotók! Kérj engedélyt, ha linkeled, leközlöd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...