A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándékcsomagolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándékcsomagolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 23., péntek

Last minute karácsonyi ajándékcsomagolás

Szép Karácsonyt mindenkinek! :)

Már régen nem jelentkeztem, mivel sokszor úgy érzem, hogy csak magamnak írtam ezt a blogot. Pedig a nézettségi számok magukért beszélnek, a blogom összlátogatottsága meghaladja a 202000-et!

Ma pár színes ajándékcsomagolást hoztam nektek, hátha valaki nagyon lemaradt, és az utolsó pillanatra hagyja ezeket a műveleteket.
Szóval ajándékcsomagolással kapcsolatban nálam mindent szabad csinálni, de mértékkel, arányosan, és lehetőleg igényesen. :D
A natúrcsomagolás híveinek ma nem fogok kedvezni, de majd ezt is egyszer kivesézem, ha úgy alakul. Sajnos nem értek egyet a mai felfogással, hogy a natúr csomagolás "egyszerű, de nagyszerú" (csullárom hajj, de ki nem állhatom az ilyen mindenre ráhúzható klisét), miközben elmegy már egy teljesen szegényes és puritán megfogalmazásba az ajándék becsomagolása, holott igenis ebben a "kategóriában" is oda lehet figyelni a részletekre. Nem szólva arról, hogy manapság már újra hasznosított durva és igénytelen papírokat is felhasználnak erre a célra, ami egy kisebb ajándék becsomagolásához egyszerűen brutálisan vastag és ormótlan... 
Fontosnak tartom a véleményemet elmondani, mert sok sok tapasztalat alapján úgy gondolom, hogy a részletekre odafigyelve messzemenőleg elegáns kreációkat hozhatunk létre, nem szólva arról, hogy minden kis részletből türelemmel tanulni lehet!
Viszont ajánlom figyelmetekbe az egyik Pinterest albumomat, ahol csupa letisztult, modern és egy némely natúr csomagolást is összegyűjtöttem: IDE NYOMJ!
Na de ne gondoljátok, hogy sokat piszmogok a csomagolásokkal...
Szeretem felhasználni azt is ami itthon van, ne kelljen túl sok új papírt, vagy kötözőt venni.
Egy maradék csík papír, vagy tavalyi ajándékokról megmaradt kötözők, díszek is bátran újrahasznosíthatók.


Arany rózsaszínnel, hát nem csajos? ...pedig anyukámé lesz... :))
A puha szalagokat tekerjétek fel többször így lesz tartása, és testesebb, konkrétabb lesz az ajándékon.
A csillagok és az indák Aldis matricák. Semmit nem rögzítettem ragasztópisztollyal, vagy celluxoztam ügyesen, hogy ne látszódjon annyira, vagy kötöztem. A nagyobb csomin vékony szalagot tekertem körbe, ezeket is a csomagolás hátulján celluxoztam, hogy ne mozduljanak el.


Ez az apró virágos csomagolópapír emlékeztet a jégvirágokra, a tetejükön körben, maradék metál csík papírokat használt fel a párom...mert hogy ezek az én ajándékaim lesznek... :)
Van rajtuk maradék kötöző, műbogyó, Pepcos és Aldis matricák.


És végül könyvcsomagolások matricázással. A washi tape szintén a pepcoból van.
Ha csak matricáztok, igyekezzetek egy kis kompozíciót kialakítani, hogy történjen valami a csomagoláson, ne legyenek nagyon szétszorva az egyes elemek. Ugye itt is van egy központi fenyőfa körbe rakva hasonló és ismétlődő elemekkel...

Remélem nyújtottam nektek egy kis inspirációt, ezt a bejegyzést ma kikapcsolódásból készítettem a blogra, és megyek is dolgozni, mert már itt a kertek alatt az esküvői szezon. ;)

Minden kedves Olvasómnak ezúton kívánok Boldog Békés Karácsonyt, és Kellemes Ünnepeket!
Alkossatok szépeket!

XOXO
Lolli

2013. február 12., kedd

Őrizd az álmod... avagy az abszolút férfi csomagolás

 Az elmúlt héten az a megtiszteltetés ért, hogy én csomagolhattam be Vastag Csaba szülinapi ajándékát, - a lakkcipőit, amikben a Szombat esti lázban fog táncolni.
Kedves barátai kerestek meg azzal a céllal, hogy legyek szíves valami öltöny alakú csomagolást kitalálni a dobozra. Még a gombokat is megvarrtam rá...

Szóval ...van egy viccem... -Milyen az abszolút férfi csomagolás? :))






A fotók Vastag Csaba barátainak engedélyével kerültek fel!

Egyedi csomagolásokkal továbbra is állok rendelkezésre. Ebben a témában megtaláltok a régi oldalamon:

Vastag Tamás & Vastag Csaba - Őrizd az álmod

 


2013. január 21., hétfő

Csináld magad - Ötletes köszönetajándék dobozkák

  Mi van veletek? Ahogy nem írok semmit, egyből látogatott lesz az oldalam?!
Na jó, gondolom, hogy esküvői inspiráció után loholtok... :))

Lustaságból, néhány ínycsiklandó képet adok közre, meg a linket, ahol az elkészítés módját találjátok.
A megoldások egyébként még ajándékcsomagolási ötletnek sem rosszak!

Madárkás, csokipapír felhasználásával...


Tekerd be színes szalaggal a dobozka fedelét!


Fecnikből fodrok?! Hajrá... :))


A csomagolások leírásai a kedvenc blogomban ITT

2012. december 27., csütörtök

Last minute csomagolás karácsonyra

Maradt egy kis hangulatos kép a karácsonyi csomagolásaimból, ezt felajánlom nektek erre a hétre... :))


A kép csak és kizárólag az engedélyünkkel közölhető le!
És itt egy adattáblázat az eveartschool.gportal.hu csomagolós oldalam statisztikájáról... a számok magukért beszélnek... :))

 

2012. december 18., kedd

Ajándékcsomagolás fogadóóra

Fogadóórát tartok csomagolás elméletből, akár még az utolsó pillanatban is, itt ezen az oldalamon:
/http://eveartschool.gportal.hu/
A főoldal alján írhattok üzenetet nekem, viszonylag hamar válaszolok.

Itt egy idei csomagolás munkám, ami miatt nem írtam meg egy fontos blogbejegyzést, természetesen más megírta helyettem ebből a tárgyból.
A szép fotók és alkotások láttán megjelenik a konkurencia és az ír a csomagolásról aki akar. Mostmár mindenki ért sajnos mindenhez, így a témát is könnyen elorozza. Ezt sajnálom kicsit, hogy nem én mondhattam el, akár a magam készítette ötletes lépésről-lépésre képekkel, és nem külföldi oldalról összekunyerbált ötletekkel.
:D Na! Én élvezem az ajándékcsomagolást. Ha éjjel kettőkor ezzel ébresztenének, akkor is csomagolnék.

Fotó by Lolli
Kizárólag az engedélyemmel és idemutató linkkel használhatod fel!


2012. december 4., kedd

2012. szeptember 14., péntek

Recycling ajándékdoboz szappanos dobozból

  Valamelyik külföldi blogban olvastam, hogy extrém ajándékcsomagolás.
Kizárólag natúr papírba csomagolt ajándékcsomagolásokról voltak fotók...
Úgy látom, hatás vadász címnek kellett ez az extrém. A natúr az natúr, az nem extrém, -ne kavarjuk össze a szezont a fazonnal.
Úgyhogy most következik az extrém ökocsomagolás! A lá natúr recycling. :))
A legtöbb háztartásban van elvileg szappan, már ha nem az utántöltős változatot használják.
De ezen most én nem érek rá agyalni...
Csomagoljunk!
Fogtam, és kifordítottam egy szappanos dobozt....


 Az ujjaimmal fokozatosan szétfeszítettem a ragasztás mentén. Az éleket meghajlítottam ellenkező irányba, 
és kétoldalú öntapadós ragasztóval összeragasztottam. Iskolai ragasztó is megteszi. A kétoldalú ragasztó előnye, hogy nincs nedvességtartama, ezért nem fog behullámosodni, vagy megvetemedni az alkotásunk.

 Díszítsük fel! Nekem egy halom barnásvörös organza szalagom van itthon, de bármi jó ami otthon a háztartásban fellelhető ingyen... maradék szalagok, anyagok, csipkék, termések, kagylók, csigák, kavicsok, raffia, spárga, gomb, ékszergomb, turkált ruháról levágott gomb, fafigura, gyöngyök...stb.


Itt a backstage...avagy a kulisszák mögött a szalagok illesztése. A dobozhoz és egymáshoz is odaragasztottam őket, ragasztópisztollyal.


És most jön a díszítés...rengeteg szép színes újság van otthon... Az egyikben találtam egy vastagabb lapra készült reklámot, amit bronz színben nyomtattak, és formalyukasztóval kivágtam belőle egy pár virágot. Természetesen ezért kezdtem a vörösesbarna szalaggal, mert ez jól passzol hozzá.

Olyan mintha fémvirágok lennének, mivel a vastag papírból készült virágokat meghajlítgattam egy kicsit.
Így viszont üresnek találtam őket. Azért kell az a befejezettség érzet a végére, így ragasztottam ragasztó pisztollyal mindegyik virág közepébe egy-egy bézs teklagyöngyöt.


Ugye milyen kis kedves lett? Igazi ékszeres dobozka...
Ekkora méretből három virágnál több nem kell, és ezeket is egy kupacba rendeztem, úgy hogy egy kicsit rálógjanak egymásra. Egy darab kevés, mert elveszik a nagy felületen. Egy darabot akkor érdemes feltenni, ha nagyobb virágod, vagy díszed van, akkor azt akár középre is be lehet lőni. 
Szándékosan kerültem a primitív sormintát, mivel nem vagyunk már óvodások...
Egyébként, ha más gombot, vagy kagylót, vagy bigyót rendezel össze, azokat is lehet nyugodtan egy kupacba rendezni, hogy legyen egy kis kompozíció a csomagoláson.

 Saját fotók, -kérlek kérj engedélyt tőlem, ha használni szeretnéd a képeket!

És az utolsó backstage... ezzel a formalyukasztóval vágtam ki a virágokat. 
Nem kis összeg egy ilyenre szert tenni, egyébként van üzlet, ahol néha van hétvégi akció, akkor érdemes ezeket megvásárolni. Ezért javasoltam más hasznos megoldási lehetőségeket is a díszítésre.
...ja és milyen finom illata van a doboznak... :D 

Kellemes alkotást mindenkinek!

Ebben a blogban a többi ajándékcsomagolós tutorialomat ITT találod.

2012. május 30., szerda

Ajándékcsomagolás díszítés varrással - tutorial

Nos pár napja töltöttem fel IDE a blogba egy ingyen kinyomtatható ajándék kártya ívet, ami még engem is inspirált.
Két ajándékcsomagolást készítettem a kártyákból kiindulva, a díszítést varrógéppel készítettem.
Egy natúr nátron papírcsík két szélét behajtottam, és rá rajzoltam hasonló virágokat, mint amik az ajándék kártyán vannak. És elkezdtem kivarrni. Közben rájöttem, hogy ha gyorsan varrok, akkor gyorsabban forgatom a papírcsíkot, és így is kialakulnak az ívek, de tényleg érdemes felrajzolni némi mintát előtte.
Ha lassabban készítjük, akkor pár szabályosabb virágot pár vonallal elég kivarrni. Utána éles ollóval vágtam egy keskeny 4mm-es narancs papírcsíkot és a virágok közepébe varrtam, hogy kontrasztosabbak legyenek.


A kártyát nem lyukasztottam ki, hanem egy félbehajtott két réteg vékony papírcsíkoskát varrtam rá, a végét körbe hajtogattam, és a csomagoláshoz varrtam. Így a hatás olyan kézműves crafty.. :))


Ez a másik díszítésem...
Itt apró szirmokat vágtam ki kis éles ollóval narancs szín papírból. Természetesen előtte felrajzoltam őket szabad kézzel a papírra. Elindultam a varrógéppel egy pontból, majd a talp alá raktam egy papír szirmot, utána a szirmon visszafordultam, és az előző vonal mentén a középpontig varrtam, majd így körbe-körbe az összes szirmot...
Szabad kézzel tettem rá a szirmokat, de a művelet előtt nyugodtan oda lehet ragasztani, és összeállítani a mintát előre, úgy jóval könnyebb. Belülre kisebb, egyre kijjebb egyre nagyobb szirmok legyenek.
És ide is varrtam egy kis papír cetlit a virág közepébe.


Az ajándékkártyát ugyanúgy oldottam meg mint fent. A papírcsíkot cikk-cakk öltéssel varrtam össze...és ollóval elvékonyítottam, hogy jól illeszkedjen a mintához.


Egy kis backstage... :)) ..ilyen a háta... Érdemes előre elkészíteni ilyen papírcsíkokra a díszítést, mivel ez jóval könnyebben mozgatható, és formálható, mint egy egész ív papír. Ráadásul a megajándékozott is elteheti emlékbe...


A papírcsík két szélét behajtottam, és celluxal rögzítettem. Akinek ez szúrja a szemét, nyugodtan használjon kétoldalú ragasztót.


És végül rögzítettem a csomagolás hátulján. Itt is lehet kétoldalú ragasztót használni.


Eddig utáltam ezeket a natúr csomikat...blehhh..
De ilyet szivesen csinálok... :))


Hát nem cuki?... :))


Nektek melyik tetszik?
Hú..kimerültem...szóval ez nem egy pikk-pakk csomagolás, ezt meg kell varrni. Lehet pepecselni vele.
Csak úgy nyeli a cérnát, ezért bármilyen vacak, használaton kívüli szín megteszi hozzá.
A papírfecniket meg kivághatjátok még akár újságból, vagy magazinokból, de ugyanígy helyettesíthetitek szalag, vagy rongy darabkákkal is. Jó craftolást...


A fotók kizárólag az engedélyemmel közölhetők le!

2012. március 21., szerda

Mályva színű ajándékcsomagolás hölgynek

A dobozban nagyon igényes ajándékok vannak, ehhez választottam a színeket is.
Metál rózsaszín csomagoló papír, hozzá mályva selyem orchidea, organza, és gyöngyök.




Terveztem hozzá különleges üdvözlőkártyát, aminek a rajzolatát egy vékony selyempapír adja amit kétoldalú átlátszó hártyavékony öntapadós ragasztóval vittem fel. 
A szatén selyemrózsákat színjátszó swarovski kristályokkal díszítettem.
Saját fotó, kizárólag az engedélyemmel használhatod fel!

2012. február 7., kedd

Inspiráció - ajándékcsomagolás shabby chic stílusban

A virágokon kívül a másik nagy szenvedélyem az ajándékcsomagolás, itt is kiütközik rajtam az anyag mánia....

Shabby Chic - Csipke, bojt, régies, vintázs, romantikus
Íme egy kis kép gyűjtemény az inspiráció végett:


Hoppá...itt álljunk meg! Belinkeltem az első képet és eszembe jutott, hogy a neten láttam valakinél esküvői csomagolást nagy virágos nylon függönybe.... na ez az amit tőlem soha! Akármit csináltok akkor is látszik, hogy egy darab függöny.. :))) Neeee! Jó ötletnek tűnik, de egy igényes alkalomra ezt a hibát ne kövessük el! Ha a farsangon menyasszonynak öltözöl, akkor abban az esetben nyugodtan. :D Ez egy csúnya stílus hiba, ugyanúgy mint esküvői csomagolásra temetői szalagot tenni. Abszurd, legalább annyira mint a színben meredeken elütő hatalmas monstre masnik. Vagy olyan rossz kompozíciók, ahol az elemek sorkatonákként vonulnak át a csomagoláson, vagy azért esik szét a látvány mert annyira messze vannak egymástól  /pl. egyik sarokba egy narancs szelet, meg a másik sarokba is egy.../ - tehát a hatás primitív és gyerekes lesz. A szabály szerint 1/3-a legyen a felületnek a díszítés. Ha túl pici, akkor elveszik rajta, ha túl nagy az is aránytalanná válik. Ha arra törekszünk, hogy egy pontból induljon ki a kompozíció, és egy pontba halmozzuk a díszítő elemeket, akkor már közelebb járunk egy jó díszítéshez. Gondoljuk át, és tervezzük meg az alkotást, mielőtt a helyére rögzítjük a díszítést! Ugyanakkor meg ne agyaljuk túl mert az is meglátszik! :)))











Több fajta anyag maradékot is felhasználhatunk a díszítéshez















Természetesen előkerül a tortapapír...



 ...és a tüll is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...